Zabhegyező Lovasiskola * Gyömrő

                                                     

NEWS

ŐSZI NAPKÖZIS LOVASTÁBOR

A korábbi sikerekre tekintettel idén is indítunk tábort az őszi szünetben! Fedeles lovardánknak köszönhetően bármikor tudunk lovagolni, akár esik, akár fúj, semmi nem tarthat vissza minket! A lovaglás tudás szerint zajlik, az elméleti oktatás korhoz és érdeklődéshez van igazítva, így arról tudhatnak meg többet a lovaskáink, ami érdekli őket. Ezt a tábor első napján megbeszéljük velük Jó idő esetén mindenképp szeretnénk kigyalogtúrázni az erdőbe, mindenféle "kincsek" után kutatva Nagyon esős és hűvös időben benti filmnézést (szintén közösen eldöntve) és kreatívkodást tervezünk.
Az öltöző fűtött, viszont kintre hozzanak magukkal a gyerkőcök esőkabátot/széldzsekit, pulcsit, meleg cipőt/csizmát/bakancsot, esetleg sapkát és sálat is, ha nagyon fázósak.
A tábor alatt meleg ebéd biztosított, tízórait és uzsonnát viszont mindenki hozzon magával.

A tábor napközis jellegű, reggel 8-9 óra között várjuk a gyerekeket és délután 4-5 között lehet értük jönni.

Időpont: 2014 október 27-31.

A tábor díja 4400 Ft/nap/fő (1-2-3-4-5 napra is lehet jönni) Összesen az 5 nap 22.000 Ft

Várunk minden gyerkőcöt sok szeretettel az év utolsó táborába!

Jelentkezés és bővebb információ Bánkuti Anikónál! 0630 948 0225

NYÁRI TÁBOROK IDÉN IS!

Idén is indítunk napközis jellegű nyári táborokat, amikre szeretettel várjuk lovagolni vágyó, lovakat szerető gyerkőcöket!

Program: napi 2 lovaglás szintnek megfelelően, elméleti oktatás korhoz igazítva, ügyességi vetélkedő, nagy melegben lófürdetés, kedvtől függően további programok kerülnek megrendezésre (ha van konkrét kívánság, írjátok meg nekünk és meglátjuk mit tehetünk az ügy érdekében)

Amit érdemes magatokkal hozni: zárt cipő lovagláshoz, sisak/kobak, rossz idő esetére esőkabát-pulcsi, meleg időre rövidnadrág

Étkezés: meleg ebéd biztosított, tízórait és uzsonnát hozzanak magukkal a gyerkőcök

Ár: 22.000 Ft / 5 nap / fő

Eddig fix időpontok:
június 16-20
június 30-július 4
 

További időpontokkal és jelentkezéssel kapcsolatban Bánkuti Anikót hívjátok: 0630-948-0225

NAPKÖZIS ŐSZI TÁBOR!

2013. október 28-31.

ELKEZDŐDTEK AZ ÓVODAI, ISKOLAI LOVAGOLTATÁSOK!

OVIS, ISKOLÁS LOVAGLÁS OKTATÁS

IDÉN NYÁRON UTOLJÁRA! - Napközis tábor

FACEBOOKON IS MEGTALÁLSZ MINKET!

NAPKÖZIS LOVASTÁBOR A ZABHEGYEZŐ LOVASISKOLÁBAN

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Tájékozódj








 


A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG